Egy héttel korábban meglepetés nélkül fogadtam Bódi Jenőnek, a Vasas mesterének nyilatkozatát: „A csapatomat arra is képesnek tartom, hogy a visszavágón csodát tegyen.” Ha ugyanis az ellenkezőjét mondja, nem hiszem el neki. Nagyobb megértéssel fogadtam Sike András Fradi-főnök szavait hétfőn este, amikor azt mondta honlapunknak: nem tartja lefutottnak a bajnoki címért folyó párharcot. Az előny ugyan jelentős, de törékeny is lehet, ha a Vasas jó rajttal „elkapja a fonalat”.
Ennek a hitelességét a magam okoskodásával is megpróbáltam alátámasztani a beharangozóban: „Wöller Gergő az első találkozón kötöttfogásban szerzett értékes győzelmet a Vasasnak. Ha a visszavágó első két mérkőzését megnyerik a klubtársai, ő pedig tussal veri az ellenfelét, nyílttá válik a csata.”
Valami hasonló jött be. Noha a Vasas csak a második mérkőzést hozta, Kmegy Dániel ellentmondást nem tűrő, lendületes birkózása révén, Gergő magyar szőnyegen ritkán látható szabadfogású parádéval ért el technikai tust. Aztán a ferencvárosi lidércnyomás a 74 kilóban vált szinte kézzel foghatóvá. Kun doktor ugyan látványosan nyerte az első menetet, majd a másodikat is levitellel kezdte, de attól kezdve elfogyott. A rendkívül harcos Fazekas Balázs sorra csinálta rajta az akciókat, és Renátón látszott, hogy valami „eltört” benne, már mozdulni is képtelen; rosszul van…
Széles József edző mondta el, hogy a versenyző a csapat érdekében vállalta a gyors és nagy fogyást, ami – íme – megbosszulta magát.
Kun feladta a mérkőzést, és a Vasas már 12-5-re vezetett.
A ferencvárosiakat érthetően „megfogta” a fordulat. Úgy jártak, mint az a futballcsapat, amelyik 4-0-ra elhúz az első félidőben, vagyis a meccs már zsebben, a szünet után viszont két gyors gólt kap egymás után. A helyzetet nehezítette, hogy a piros-kék csapat és néhány, ide is elzarándokoló híve egészen megható extázisban hajtotta előre az éppen szőnyegen lévőt. Hitték, hogy hőskölteményt tudnak írni ezen az estén.

(Forrás MBSZ)